Megszólalt a rendőrség Avicii halálával kapcsolatban


-A A+

Nincsenek bűncselekményre utaló gyanús körülmények Avicii világhírű svéd DJ halála körül - közölték az ománi hatóságok.

Mint ismert, a Tim Bergling néven született Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A 28 éves DJ halálának okát nem hozták nyilvánosságra. Az ománi királyi rendőrség közlése szerint "két halottszemle lefolytatása után" kizárták a bűncselekmény lehetőségét. A svéd DJ nyaralni volt Ománban, ahová már a családja is kiutazott, hogy hazaszállítsa holttestét Svédországba.

Avicii a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei szcéna legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer - a Sunshine és a Levels című számáért - jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját. Halála előtt pár nappal jelölték a Billboard zenei díjra az Avicii (01) című albumát a legjobb dance/elektronikus zenei lemez kategóriájában.  

Avicii korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, amelyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét, ezért sok fellépését lemondta, hogy meggyógyuljon.

"Bolond utazás"

A Billboard magazinnak 2016-ban elmondta: "Igen bolond utazás volt ez. Tizenhat évesen kezdtem zenét készíteni, 18 évesen turnézni. Amikor visszanézek az életemre, alig hiszem, hogy mindezt megcsináltam. Bizonyos értelemben életem legjobb időszaka volt. Megfizettem az árát a rengeteg stresszel és idegességgel, de életem legjobb utazása volt".   

Zenésztársai világszerte megemlékeztek Aviciiről, akit "zseniként" és "érzékeny, alázatos" emberként írtak le. Calvin Harris skót lemezlovas, énekes, dalszövegíró és producer szerint kollégájának "óriási lelke volt, amelyhez szenvedély és rendkívüli tehetség párosult, és akire még sok minden várt az életben". Diplo amerikai DJ "nemzedéke legjobbjának" nevezte Aviciit.   

A svéd DJ halálát követően legnagyobb slágerei újra felkerültek a brit kislemez- és albumlistákra.








EZT OLVASTA MÁR?

X